Bittorrent - Ismertető
BitTorrent technológia
Az operációs rendszerekben általában egy nagyon egyszerű letöltésvezérlő található, aminek rengeteg hiányossága van. Ha megszakad egy éppen folyamatban lévő letöltés, akkor azt nem tudjuk folytani és kezdhetjük előlről. De félbehagyni sem tudjuk, hogy esetleg másnap folytassuk. Ez főként nagy méretű fájloknál idegesítő. A legrosszabb eset pedig az, ha egy letöltés sikeresen befejeződött, de a letöltött fájl valahol hibás, és így ismét az egészet tölthetjük le újra. Rengeteg ismert cégnek számolnia kell szervereik túlterheltségével, ha egy új programot vagy javító csomagot adnak ki a felhasználók számára. Ilyenkor akár százezernél is több letöltő kapcsolódik, amitől rendszerösszeomlás következik be.
Bram Cohan azonban rájött, hogy ezeket a problémákat hogyan lehetne kiküszöbölni vagy legalább enyhíteni. Rájött arra, hogy az éppen letöltő felhasználók is segíthetnének feltölteni abból, amit már letöltöttek, hogy elkerülhető legyen egy szerver összeomlása. Bram Cohan még gondolt a nagy fájlok letöltésére vonatkozó nehézségek elkerülésére is. Létrehozta a BitTorrent klienst, avagy egy letöltésvezérlőt. Ez a program egy aprócska fájlon keresztül kommunikál azzal a számítógéppel, ahol a letöltendő fájl 100%-ig megvan. Erről készít a tartalom alapján egy számokból és betűkből álló karakterláncot az SHA-1 algoritmus segítségével. A letöltendő fájlt kisebb csomagokra bontva tölti le, és ezeknél folyamatosan ellenőrzi, hogy egyezik-e az eredeti karakterlánc a letöltött rész alapján generált karakterlánccal. Ha nem egyezik, akkor letölti újra azt a kis részt. Ezek a darabok maximum 1 MiB méretűek. Gyakorlatilag addig nem fejezi be a letöltést, amíg nem egyezik az eredeti generált kód, a letöltött fájl tartalma alapján generált kóddal. Mindehhez még hozzáadta azt is, hogy minden egyes felhasználó más-más felhasználónak más-más részleteket küld, így lehet az, hogy van két 50%-on álló felhasználó, de mégis mindketten le tudják tölteni egymástól teljesen az adott fájlt, mert az egyiknek az egyik fele van meg, a másiknak meg a másik fele. Ügyelt arra is, hogy az esetleges megszakadások után ismét folytatható legyen a letöltés attól a ponttól, ahol megállt. Tehát bármikor megállíthatjuk a folyamatokat a kliensben és akár másnap folytathatjuk tovább.
Letöltés folyamata
Ahhoz, hogy legyen egy letölthető fájl, két dolog kell. Egy számítógép, ami 100%-ig tartalmazza a fájlt, vagy fájlokat, ami akár egy egész könyvtár is lehet, és kell egy .torrent fájl, ami tartalmazza ezekről a fájlokról, könyvtár(ak)ról az információkat: fájlok mérete, csomagocskák mérete, könyvtár struktúra, tartalom alapján generált kód és egy link, ami információt szolgáltat a letöltendő fájl státuszáról. Ezeket a .torrent fájlokat weboldalakról tölthetjük le, és a kliensünkben kell megnyitni ahhoz, hogy a kívánt fájlt ténylegesen letöltsük.
Akinek megvan a fájl 100%-ig, ő a seeder, vagyis feltöltő, és aki éppen tölti a fájlt, és nincs meg neki 100%-ig, ő a leecher, vagyis letöltő. A seeder csak feltölt, a leecher le és fel is tölt. Vagyis a leecherek egymásnak is küldenek adatot. Ha egy leecher letöltötte a fájlt 100%-ig, akkor belőle is seeder lesz. A seeder-eket és a leecher-eket együttesen peer-eknek nevezzük.
Rengeteg beállítási lehetőséget bisztosítanak a BitTorrent kliensek, így a seeder többek között azt is beállíthatja, hogy maximum hány leecher kapcsolódhasson rá, elkerülve ezzel a túlterheltséget. Ezt a leecher-ek is beállíthatják. Összefoglalva mindenki tölt mindenkitől, vagyis az éppen letöltő felhasználók tömegének sebességét használja ki maximálisan a technológia úgy, hogy mindenkinek a lehető legnagyobb sebességet biztosítja. A BitTorrent a többszálas letöltésnek biztonságos elve. Rengeteg P2P programban hibák keletkeznek a fájlokban letöltéskor, itt ez gyakorlatilag lehetetlen.
Alkalmazási területek
Napjainkban már rengeteg hivatalos oldalon alkalmazzák, főleg az ingyenes programok körében. A Linux-nak szinte mindegyik változatát letölthetjük ezzel az eljárással.
Regisztrációs torrent weboldalak
Megpróbálom összefoglalni a legfontosabb dolgokat összegyűjteni, ami ahhoz kellhet, hogy bentmaradjunk egy ilyen oldalon.
A legjobb oldalakra nagyon-nagyon nehéz bekerülni, mert ide rengeteg felhasználó akar bejutni a világ minden tájáról. Így ahogy felszabadul egy pár hely, már regisztráltak is mások. Több oka is lehet, hogy akad egy-két szabad hely a regisztrálóknak. Az első amiért a felhasználót törlik, az a rossz megosztási arány (Ratio). Ha valaki csak letölt, és szinte semmit nem tölt vissza, és a megosztási aránya a 0.200-t alig üti meg, azt mindenféle felszólítás nélkül törlik. Persze, ha új regisztráló, akkor van egy kis türelmi idő. A jobb oldalakon érdemes a lassabb netkapcsolattal rendelkezőknek kicsit taktikázni. Nagyobb dolgokat előszőr máshonnan letölteni, aztán pedig egy jobb helyre seedelni ész nélkül.
Előszöris leszögezném, hogy nem .torrent fájlokat kell készítgetnünk, és azt feltölteni nekünk, hanem csak seedelnünk a letöltött adatokat, a már létező és a weboldalról letölthető .torrent fájl segítségével. A .torrent fájlok feltöltésére csak feltöltőknek és adminisztrátoroknak van joguk.
Keress egy olyan helyet, ahol nem kell regisztrálni. Itt lehet, hogy pár nappal később találod csak meg az adott torrentet, de így még mindig lesz időd seedelni. Tehát, erről az oldalról letöltöd a .torrent fájlt, aztán letöltöd amit végülis akartál. Érdemes minél ismertebb, és keresettebb dolgokat tölteni. Miután letöltötted teljesen, az ingyenes oldalra nem seedelsz tovább. Aztán letöltöd a regisztrációs oldalról az ott fent lévő .torrent fájlt, mert ugye ahhoz is más tracker tartozik, mert az ingyenes oldal .torrent fájlához is ugyebár. Ezután a regisztrációs oldalról vett .torrent-et ugyanúgy megnyitod, mint az ingyenes oldalról vett torrentet. Ekkor a kliensed először leellenőrzi a hash kódot, aztán rögtön beteszi a seedelés alatt álló torrentek közé. Ezek után a regisztrációs oldal méri az abból az adatból feltöltött mennyiséget. Hiába nem töltöttél le abból semmit a regisztrációs oldal trackerén keresztül, feltölteni úgyanúgy tudsz. Jobb oldalakon kapunk kisebb plusz szolgáltatásokat is, ha becsületesen, és lelkesen hagyjuk, hogy töltsenek rólunk.
Megjegyzés: Nem kell minden egyes .torrent-hez letöltött adatot 1.000-ig seedelni. Elég például csak egy torrentet seedelni, mert a tracker az összesített le- és feltöltések arányát vizsgálja. Ebből az következik, hogy ezt az egy folyamatot nem elég csak 1.000-ig seedelni, hanem akár sokkal tovább. ADSL kapcsolattal rendelkezőknek 2-4-nél több seedelési folyamatot nem is érdemes működtetni. Ha egy torrentet seedelünk, akkor figyeljünk arra, hogy valami populárisat, mert így akár 2.000 vagy 3.000 fölé is megy a megosztási arány egy adott torrentnél. Így az összesítettben könnyeb talán elérni az 1.000-t. Mert ugye egy seedelési folyamat ? kevesebb peerhez kapcsolódunk összesen ? nagyobb feltöltési sebesség.
A regisztrációs oldalakon általában minden egyes letölthető .torrent-hez tartozik egy TTL (Time To Live) érték. Ha a feltöltők feltöltenek egy .torrent fájlt, és megnyitják a kliensünkbe, azonnal letölthetővé válik a felhasználók számára a weboldalon. Ez a .torrent fájl viszont csak a TTL oszlopban látható ideig tölthető csak le, ami legtöbbször 672 óra (4 hét). Ha letelik ez az idő, akkor törlődik a .torrent a weboldalról, és a tracker sem méri már az ehhez tartozó adatforgalmat. Ettől függetlenül amíg van seeder, addig még tölthetjük le és fel is az adatokat, csak nem számít bele az adatforgalmunkba.
A regisztrációs oldalakon található általában egy TTL, azaz egy időhatár. Vagyis egy feltöltött torrent általában maximum 672 óráig tölthető le egy regisztrációs oldalról. Ha ez az idő letelik a .torrent fájl feltöltése óta, akkor törlödik a torrent az oldalról. Ettől függetlenül egy darabig még tudunk tölteni, viszont a tracker már nem veszi figyelembe, az ehhez a torrenthez kapcsolódó adatforgalmat. Tehát ennél már nem fog számítani a megosztási arány.
Ha egy torrentet véletlenül törölsz a kliensedből, azt ugyanígy megnyithatod újra a kliensben. Nem kell hozzá újra letölteni az egészet. Ez a kis stratégia nem számít csalásnak, csupán egy kis leleményesség, hogy ne kelljen akár 48 órát is várni az újabb filmekre, zenékre. Ugyanezzel a módszerrel folytatathatunk is egy félig letöltött fájlt. Tegyük fel, hogy törölik a hozzáférésünket, és mi pont egy odatartozó torrentet töltünk, és a letöltés félbe marad. Ekkore töltsünk le egy ingyenes oldalról torrentet, és úgyanúgy nyissuk meg. Legtöbbször, ha jó helyeken keresünk, akkor tudjuk folytatni az addig letöltötteket.
Gyakran lehet, hogy nem akarja betenni a seedelt torrentek közé rögtön, hanem még elkezd hozzá letölteni valamit, de úgytűnik sosem akarja befejezni. Ilyenkor érdemes a kisebb fájlokat (.m3u, .nfo, .sfv, .jpg) fájlokat törölni, mert valószínűleg azokban van az eltérés. Ezeket letölti újra, a regisztrációs oldalon keresztül, de ezek általában nem nagyobbak 1-2 MB-nál. Míg, ha várunk hátha befejezi, akár letölt több száz megát is pluszba, amit aztán eldob, mert szemét. Viszont a regisztrációs oldal trackere ezt is méri független attól, hogy az nekünk szemét-e
vagy sem! Oda kell figyelni, hogy mit töltünk le ingyenes oldalakról. Oda kell figyelni, hogy a fájl- és könyvtárnevek tökéletesen egyezzenek.
A fórumokat nagyon szigorúan felügyelik. Mindenképpen olvassuk el a GYIK-ot (FAQ), mielőtt bármit is kérdeznénk a fórumokban, mert lehet, hogy ott választ kapunk kérdésünkre. Sosem szabad illegális dolgokkal előhozakodni a fórumokban. Nem szabad kérni illegális crack-eket, serial-okat, patch-eket. Továbbá nem szabad a rosszalló megjegyzést tenni a feltöltőre, és senki másra. Természetesen a letölthető dologgal kapcsolatos hibákat szabad jelezni, és megköszönni a segítséget.



LinkBack URL
About LinkBacks

Search Engine Friendly URLs by vBSEO