
A magyar kalózpárt egyik alapítótagja, Maróy Ákos élesebben fogalmaz: szerinte az ilyen akcióknak az égadta világon semmi foganatja nem lesz. A fájlcsere a mai kontextusban ugyanis azt jelenti, hogy egymással cserélnek fájt az emberek, nem egy központi, „Manitu-szerverről” töltenek le tartalmakat. Úgy véli, a rendőrség fellépése sem tekinthető arányosnak, mert azzal, hogy a puszta gyanú alapján elkobozzák az eszközt, kárt okoznak szervereket üzemeltető szervezeteknek. Vélik, hogy a tartalmak egy része illegális, de azzal nem törődnek, hogy a legális tartalmak is ott vannak a szervereken.
Maróy Ákos szerint a szerzői jogok védelmére hivatkozva a szervezetek a legnagyobb rajongóik ellen küzdenek folyamatosan: aki ugyanis sok zenét tölt le, az sok zenét is vásárol és fordítva. Véleménye szerint az lenne a megoldás, ha nem lenne ilyen drákói a szerzői jogi törvény, és nem kriminalizálnák a felhasználókat.



Tartalom
Szekciók a kategóriában
Friss blog bejegyzés
Search Engine Friendly URLs by vBSEO