(V)álság
küldte
ekkor:2009-12-27-13:00 (510 Olvasás)
Lassan vége a karácsonyi hangulatnak, én is vissza szeretnék térni kicsit egyéb témákhoz. Szóba került korábban a fogyasztói társadalom és a kapitalizmus bírálata. Ez ösztönzött most egy újabb szösszenetre. Ha a kapitalizmus bukásáról nem is beszélhetünk, annak egyik ága, a neoliberalizmus komoly veszteséget szenvedett el a gazdasági világválság nyomán. A neoliberalizmus uralkodóvá az 1970-es évek közepétől vált, ekkor kezdett megtorpanni, majd stagnálni az a gazdasági növekedés, ami 1945-től megfigyelhető volt. Erre született reakcióként az a nézet, hogy a piacot mentesíteni kell az állami befolyás alól, mert a piacok zavartalan működése minden bajt megold. Az állami gondoskodás és szabályozás olyan intézményei, amilyen a munkaadót terhelő kötelező nyugdíjbiztosítás és egészségügyi hozzájárulás vagy éppen a minimálbér csak feleslegesen korlátozzák a szabad versenyt.
A beköszöntő gazdasági válságot sokan ennek a szemléletnek a kudarcaként értékelik, nem is alaptalanul. Bár a neoliberalizmus hívei szerint a válságért pont a szabályozás és nem annak a hiánya felelős. Ez számomra érthetetlen. Ha az állam nem avatkozik be adók és járulékok szintjén sem, akkor nem tudja betölteni újraelosztó szerepét. Ha nem védi meg a kiszolgáltatottakat, akkor csak magának csinál bajt, hiszen a munkanélkülieket, lecsúszottakat is neki kell ellátnia, csak már nem lesz miből. Ez a szemlélet tehát az állam ellehetetlenüléséhez és a társadalom szétszakadásához vezet. Ráadásul nem szokás tiltakozni viszont az állami beavatkozás ellen, amikor arról van szó, hogy a bankokat az adófizetők pénzéből kell megmenteni. Tehát a képlet egyszerű, nem kell az állam, ha pénzt vesz el, de kell, ha pénzt ad. Nem véletlenül írja korunk „sztárközgazdásza”, Joseph Stiglitz a bankokról: „ha hazardíroznak és nyernek, akkor övék a pénzt, ha buknak, akkor az adófizetők állják a cechet.” Így persze könnyű. A gond az, hogy most, amikor új irányvonalat kellene találni, mindenki tanácstalannak tűnik. A nagyobb fokú állami ellenőrzés kerül ismét előtérbe, de ennek mértékét és pontos hatásait nem lehet kiszámítani. Ráadásul a fogyasztás növelése változatlanul a növekedés szinte egyetlen lehetőségeként van feltüntetve. Ami persze főleg hitelből megy és már ott is vagyunk, ahonnan kiindult a válság. A pénzügyi lobbik nem fognak lemondani önként a hasznuk egy részéről. Apró engedményeket tesznek, de a struktúra nem változik. Ha nem lesz globális egység egy stabilabb, korlátozottabb és ezáltal „emberibb” pénzügyi rendszer kialakításában, akkor csak bukdácsolni fogunk egyik válságból a másikba.





Email Blog Entry
Search Engine Friendly URLs by vBSEO