Avatar kicsit másként
küldte
ekkor:2010-01-09-03:19 (910 Olvasás)
Nem olyan rég volt alkalmam megtekinteni James Cameron Avatar című filmjét és amikor kiléptem a moziból, bizony eszembe sem jutott, hogy mennyire felháborító volt az, amit láttam.
Azonban azóta volt szerencsém elolvasni néhány hírt, ami felnyitotta a szememet.
Amerikai konzervatívok szerint a film durván sérti a hazafiságot, hiszen gyakorlatilag egy háborúellenes kirohanás, ami akár az iraki háború bírálatának is tekinthető. Ráadásul a környezetvédő és pacifista mozgalmakkal is rokonítható amit a film sugall.
Van olyan kutató, aki a filmben félrevezetőnek tartja a természettel összhangban élő Na'vik ábrázolását. Mert ebből az szűrhető le, hogy minden, a természettel harmóniában élő nép kiszolgáltatott.
Mások szerint a film rendkívül káros, mert a Sigourney Weaver által alakított szakértő cigarettázik, rossz példát mutatva és ingyen reklámot biztosítva a dohánygyártóknak.
És ez még nem minden. Stop Avatar Movie néven blog indult, ami kifogásolja, hogy erőszakos cselekményeket tartalmaz a film, valamint nincs benne homoszexuális szereplő.
Ezen kívül alul vannak reprezentálva benne a kínaiak, a bankárok, a focisták, a szőke nők, valamint a kőfaragók és balettáncosok is.
Nekem pedig két dolog jutott eszembe.
Az egyik, hogy ez vicc lehet, semmi más.
A másik egy South Park rész, amikor az iskola karácsonyi ünnepségéből ki kellett szedni mindent, ami valakit is sérthet és a végeredmény egy értékelhetetlen, de legalább politikai korrekt borzalom lett.
Ha pedig ez sem lesz elég, akkor szintén a South Parkkal élve jöhet a mindenki pere mindenki ellen.






Email Blog Entry
Search Engine Friendly URLs by vBSEO